Víz a vezetékekbe, vér az erekbe az élethez

SAJTÓKÖZLEMÉNY
Víz a vezetékekbe, vér az erekbe az élethez

Összefogás a Magyar Vöröskereszt
Nógrád Megyei Szervezete és az ÉRV. Zrt. között

„Jó ügyekért együtt! Jótékonyan! Hatékonyan!” Ez volt a szlogenje a Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében víziközmű-szolgáltatást végző, többségi állami tulajdonú vállalatnak 2018 szeptemberében, amikor együttműködési megállapodást kötött a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezetével.

Ezt a szellemiséget folytatva az ÉRV. Zrt. ezúttal Nógrád megyében is partnerséget ajánlott fel az ott segítséget nyújtó karitatív szervezetnek, hiszen a Társaság - a minőségi víziközmű-szolgáltatás folyamatos ellátása mellett - kiemelt feladatának tekinti a társadalmi felelősségvállalást. A szinte a teljes kollektívát megmozgató önkéntes aktivitássorozat keretében a cég rendszeresen részt vesz jótékonysági programokban, példaértékű a munkavállalók nagyarányú közreműködése a társasági véradásban is.

Az ÉRV. Zrt. ezúttal a Nógrád megyei segítségnyújtásra fókuszált. A szeretet ünnepének közeledtével, december 5-én, az önkéntesség világnapján nagyszabású céges véradásra került sor a Társaság salgótarjáni központjában. A víziközmű-szolgáltató képviselői itt adták át a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezetének azt a tartós élelmiszerekből, gyermekjátékokból, mesekönyvekből, sporteszközökből, csokoládékból és szaloncukrokból álló adományt is, amelyet a Társaság menedzsmentje és dolgozói ajánlottak fel. Az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. arra törekszik, hogy a nógrádi szakmai szervezet bevonásával a jövőben célzott, közös humanitárius akciókra nyílhasson lehetőség - megkönnyítve a rászorulók mindennapjait.

Az évente több alkalommal megrendezett céges véradás már sok évtizedes hagyományra tekint vissza az ÉRV Zrt.-nél. A kollektíva tagjai között találunk közel 100 alkalommal vért adó munkavállalót, de az újonnan érkező dolgozók is szívesen csatlakoznak a rendszeres segítő akcióhoz. Ezekből a pozitív tapasztalatokból táplálkozva, a most kialakított partnerség jegyében újabb véradó helyszínnel, Salgótarjánnal bővült a paletta.

„Víz a vezetékekbe, vér az erekbe az élethez.” Mindez része annak a társasági küldetésnek, melynek jegyében az ÉRV Zrt. úgy látja el a régió felelős víziközmű-szolgáltatói feladatait, hogy a minőségi szakmai tevékenység mellett aktívan részt vállal olyan kezdeményezésekben, melyek a jelen és a jövő generációinak életminőségén javíthatnak.           

További információ: www.ervzrt.hu

 

Salgótarján, 2018. december 5.                                                           

                                                                                                                              ÉRV. Zrt.

Kapcsolódó dokumentumok