TUDATOS VÍZFELHASZNÁLÓ KAMPÁNY - SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

Két Velencei-tónyi víz megóvását célozza a Tudatos Vízfelhasználó kampány Az öt regionális víziközmű-szolgáltató összefog a lakossággal

„Akár 76 millió m3 vizet, azaz két Velencei-tónyi vízmennyiséget is meg tudnánk óvni évente, csak egy kicsit jobban oda kellene figyelnünk a vízfogyasztásunkra” – hangzott el a megdöbbentő adat a Tudatos Vízfelhasználó kampány március 26-ai bejelentő sajtótájékoztatóján. Az öt regionális víziközmű-szolgáltató a Magyar Energia Hivatal szakmai támogatásával április 1-jével indít edukatív kampányt, melynek célja a tudatos vízfelhasználással összefüggő szemléletformálás.

Ritter Géza, az Északmagyarországi Regionális Vízművek ZRt. vezérigazgatója a projekt kapcsán elmondta: „Bízunk abban, hogy a kampány hatására a fogyasztók felfigyelnek a szolgáltatóik által biztosított lehetőségekre, és partnerek lesznek közös nemzeti kincsünk megóvásában.”

A tudatos vízfogyasztás hatására háztartásonként akár 20 m3 vizet is megóvhatunk évente – vallják a vízügyi szakemberek, ami a 3,8 millió magyar háztartás esetében már jelentős mennyiséget tesz ki.

A példa nélküli összefogás abból a felismerésből indult ki, hogy a magyar lakosság nem értékként, hanem kiapadhatatlan természeti erőforrásként tekint a vízre. A tudatos vízfelhasználást célzó szemléletformáló kampány keretében az öt víziközmű-szolgáltató országos médiumok segítségével juttatja el üzeneteit a lakosság részére, emellett az avizertek.hu honlapon részletes információkat tesz közzé arról, hogy milyen hétköznapi eszközökkel tudjuk megóvni természetes vizeinket. A szakemberek a gyermekek számára a számlalevél mellé csomagolt, kiszínezhető „Cseppecske” képregény formájában adják át a tudatos vízfelhasználással kapcsolatos tudnivalókat, míg a fiatal generációt kreatív dalszerző versennyel szeretnék bevonni a kampányba.

„Az Európai Unió Víz Keretirányelve és a Nemzeti Vízstratégia szerint a víz nem kereskedelmi termék, hanem örökség, amit óvni, védeni és kezelni kell. A vízhiánnyal szemben való sikeres fellépés érdekében elsőként azt kell elérni, hogy a gazdaság vízfelhasználása hatékony és takarékos legyen, ez pedig megköveteli a vízzel, a vízkészlettel való megfelelő gazdálkodást” – mondta Horváth Péter, a kampányt szakmailag támogató Magyar Energia Hivatal elnöke. Az elnök úr kiemelte, hogy a jövőbeni biztonságos és fenntartható vízgazdálkodás megvalósításához az iparági szakemberek munkája mellett a fogyasztók közreműködésére is szükség van.

Bár a kampányt szervező regionális víziközmű-szolgáltatók közel 2 millió fogyasztó ivóvízellátásáról gondoskodnak, a kampány országos hatókörű, az egész ország lakosságának szól, hiszen nem lokális problémáról beszélünk. A víz nemzeti kincs, megóvása mindannyiunk feladata.