SZLOVÁK-MAGYAR VEZETŐI TALÁLKOZÓ

A szakmai kapcsolat erősítése céljából tartott vezetői megbeszélést a Besztercebányai Vízművek, a Szegedi Vízművek Rt. és az Északmagyarországi Regionális Vízművek Rt. Kazincbarcikán, az ÉRV Rt. központjában.

A társaságok közötti kulturális kapcsolat 35 éves múltra tekint vissza. Az első vízműves találkozó megszervezésének ötletét Joó Miklós, az ÉRV Rt. akkori salgótarjáni üzemigazgatója és Leitmann Milan, a Besztercebányai Vízművek egyik üzemigazgatója vetette fel.
Az évente megrendezett találkozó közel két évtizede üdültetési csereprogrammal is bővült.
A legutóbbi vezetői megbeszélést Ján Ma'as, a Besztercebányai Vízművek nemrégiben kinevezett vezérigazgatója kezdeményezte azzal a céllal, hogy a résztvevők által példaértékűnek minősített kapcsolatot továbbra is fenntartsa, illetve szakmailag is erősítse. Fodor Lászlóné dr., a Szegedi Vízművek Rt. és Kovács Zsolt, az ÉRV Rt. vezérigazgatója a három társaság együttműködésének folytatásáról biztosította a szlovák felet.