RITTER GÉZA VEZÉRIGAZGATÓ ÚR RANGOS ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLT A „VÁLLAKOZÓK NAPJÁN”

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége rendezésében Budapesten, a Művészetek Palotájában, 2015. december 4-én tartották a „Vállalkozók napját”, mely nívós ünnepségen a gazdaságért végzett munka elismeréseként rangos kitüntetéseket adtak át.

A VOSZ az idén tizenhetedik alkalommal rendezte meg az eseményt, amelyre mintegy 600 vállalkozó érkezett az ország minden megyéjéből.

Lázár János
Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédében kiemelte, hogy a magyar kormány legfontosabb szövetségese az a magyar vállalkozói közösség, amely képes önmagát eltartani és másoknak munkát adni.
Demján Sándor
, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető elnöke az ünnepségen hangsúlyozta, hogy a vállalkozók a sikeres magyar gazdaságban érdekeltek.

Az ünnepi program keretében a gazdaságban kiemelkedő és példaértékű tevékenységet végző személyek számára az alábbi díjakat adományozták:

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje elismerésben részesült Korcsmár István, az Alisca Bau Építőipari Zrt. vezérigazgatója.
Magyar Arany Érdemkereszt
kitüntetést kapott Szakács József, a Sza-Lee Kft. alapító tulajdonosa, a VOSZ Csongrád Megyei Szervezetének elnöke.
Magyar Gazdaságért Díj
elismerést vett át Ritter Géza, az Északmagyarországi Regionális Vízművek ZRt. vezérigazgatója, Bárány László, a Master Good Kft. ügyvezetője, Gulyás Sándor, az Unicorn Work Kft. ügyvezető tulajdonosa, Lóczi Miklós, a Jászapáti 2000 Mezőgazdasági Zrt. elnök-vezérigazgatója, Lődi Dénes, az SFT Felülettechnológiai Kft. ügyvezető igazgatója, Medgyessy Ildikó, az Elegant Design Zrt. elnök-vezérigazgatója, Orbán Balázs, a Forbairt Consulting Kft. ügyvezető igazgatója, Széles Ernő, a BusinessPlus Consulting Kft. ügyvezető igazgatója és Tóth Istvánné, az Ügyviteli Stúdió Kft. ügyvezető igazgatója.
Az Év Vállalkozója elismerésben a VOSZ elnökségének döntése alapján üzleti tevékenységükért hatvanhárman részesültek.

„A díj átvétele számvetésre, egy kis visszatekintésre, ugyanakkor előre tekintésre sarkall. Hivatásomból és elkötelezettségemből fakadóan Társaságunk vezetőjeként fontosnak tartom, hogy a több mint öt éve irányításom alatt álló cég valamennyi munkatársával arra törekedjünk, hogy a legmagasabb minőségű víziközmű-szolgáltatást nyújtsuk az érdekelt felek (köztük a tulajdonosok, a fogyasztók, a munkavállalók, a partnerek és a társadalom) megelégedésére.
A nemzeti érdekek érvényre juttatása az ÉRV ZRt. egyik legfontosabb célja, ezért meghatározó szerepet vállaltunk és vállalunk a víziközmű szektor történelmi átalakításában. Integrációs törekvéseink eredményeként a közvetlenül ellátott települések száma folyamatosan növekszik, így Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Hajdú-Bihar megyében több mint 700 000 ember egészséges ivóvízzel való ellátásáról gondoskodunk minden nap. Erre a közösen végzett munkára, az eddig elért eredményekre mindannyian büszkék lehetünk, természetesen célirányosan előre tekintve a jövőbeli feladatainkra.
Célunk, hogy az ellátási terület növekedésével hatékonyabb legyen a víziközművek működtetése és csökkenjenek a fajlagos költségek. Fontos törekvésünk továbbá, hogy a szolgáltatás minősége mindenütt egységes nívójú legyen, a fogyasztók terhei pedig ne növekedjenek. Kiemelt figyelmet fordítunk a víziközművek műszaki színvonalának fenntartására és a technológiák fejlesztésére, tiszteletben tartva a jövő elvárásait és a fenntartható fejlődést.
Elismerés illeti valamennyi munkatársamat, akik cselekvően hozzájárultak ahhoz, hogy ezt a díjat átvehettem. A köszönet hangja mellett a kitüntetés szellemisége továbberősíti bennem a víziközmű-szektor folyamatos fejlesztése iránt érzett felelősségtudatomat, tettrekészségemet is. Ebben a kihívásokkal teli munkában a jövőben is számítok az ÉRV ZRt. szakmailag kiváló, támogató és együttműködő kollektívájára.”

                                Ritter Géza vezérigazgató gondolatai a rangos elismerés kapcsán

Az ÉRV ZRt. menedzsmentje és kollektívája nevében elismeréssel és megkülönböztetett megbecsüléssel gratulálunk Ritter Géza vezérigazgató úrnak, valamint a „Vállalkozók napja” rendezvény valamennyi díjazottjának - kiváló egészséget és további szakmai sikereket kívánva.