HÁROM EZÜSTÉREM SZÜLETETT A REGIONÁLIS SPORTNAPON

Fergeteges hangulatban, szép környezetben zajlott a XXVIII. Regionális Vízügyi Sportnap Vácon. A Dunamenti Regionális Vízmű Rt. sikeresen szerepelt házigazdaként- a vendégül látott vizes cégek sportolói színvonalas rendezvény részesei lehettek.

A rendezvény előestéjén, a vacsora alatt versenytáncosok kápráztatták el a közönséget, majd a virágkompozíciókkal feldíszített teremben hajnalig tartott a zenés, táncos ismerkedés.

A sportnapon idén is hét víziközmű szolgáltató cég és a vízügyi sportklub vállalkozó kedvű munkatársai vettek részt. Társaságunk - igaz, összesítésben a hatodik helyen végzett -, büszke lehetett arra, hogy minden sportágban képviseltette magát és megállta a helyét. Ezeknek a versenyeknek ugyanis az elsődleges céljuk a testmozgás, a közös program - az előkelő helyezés csak hab a tortán. Csapatunk három versenyszámban is remekelt: az ügyességi váltóban, a célba rúgásban és a teniszben ezüstérmesek lettünk. Igaz, labdarúgásban nem jeleskedtünk, de street ballban a -szintén jónak számító- negyedik helyen végeztünk.
Az eredményhirdetés után Farkas Vince, a DMRV Rt. vezetője jelképesen átnyújtotta a stafétabotot Tóth Istvánnak, a DRV Rt. vezérigazgatójának. A következő sportnapot, melynek továbbra is kiemelt célja a szakmai kapcsolatok ápolása, fejlesztése, a siófokiak rendezik.