FÖLDÜNK ÉS VIZÜNK…

Egy amerikai egyetemista által 1970-ben elindított, majd 1990-ben világkezdeményezéssé vált április 22-i Föld Napjához az elsők között csatlakozott Magyarország.

Hazánk négy megyéjében víziközmű-szolgáltatást végző Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. kiemelt hangsúlyt fektet a környezet, így a Föld és a Víz védelmére. Hiszen ezek a felbecsülhetetlen értékű természeti erőforrások pótolhatatlanok. A Naprendszerünk csillagától harmadikként keringő kék planéta az otthonunk. Az élet helye, az éltető víz forrása - a víz pedig elengedhetetlen feltétele az életnek.

Magyarország vízrajzának kialakulásáért elsősorban az a földrajzi sajátosság felelős, hogy a Kárpátok hegygerince által körbevett medencében található. Ebből adódódik, hogy un. alvízi ország vagyunk, azaz a hazánk területén található vízmennyiség döntő része – mintegy 90%-a – határainkon kívülről érkezik, és csak mintegy 10% származik csapadékból, vagy keletkezik hazánk területén. Országunk a csapadékszegény országok közé sorolható az évi 1000 köbméter/fő alatti csapadékmennyiség miatt. Vízbázisaink védelme, felelős gazdaként való kezelése mindezért elsőrendű feladat.

Társaságunk számára a legfontosabb, hogy az év valamennyi napján kiváló minőségű és elegendő ivóvízzel lássuk el a lakosságot. Az ország egyetlen szolgáltatójaként 6 felszíni víztározót üzemeltetünk, amelyek a területünkön kialakított 9 regionális vízmű-rendszer összekapcsolásával lehetővé teszik a megbízható szolgáltatást. Ivóvízhálózatunk mára már meghaladja az 5 000 kilométert, melynek segítségével közel 300 település lakóinak biztosítjuk az ivóvizet. Magas minőségű technológiák alkalmazásával érjük el a kifogástalan vízminőséget, ugyanakkor további garanciát jelent minden felhasználónk számára, hogy a legmodernebb gépparkkal felszerelt laboratóriumunkban rendszeresen, szigorú ellenőrzésnek vetjük alá a csapvizet.

Természeti erőforrásaink megóvását kitűnően példázza, hogy úgy üzemeltetünk közel 3 500 kilométernyi szennyvízhálózatot, hogy mindegyik tisztítótelepünkön a legkorszerűbb technikát alkalmazzuk. Innovatív beruházásként Kazincbarcika-Berentén megépítettük a térség első szennyvíziszap-komposztálóját, ahol műtrágya kiváltására tökéletesen alkalmas terméket állítunk elő.

A mai fogyasztók környezettudatos szemléletének megerősítése a holnap ivóvízkészletének a kulcsa. A vízbázisok megóvása mindannyiunk közös érdeke, melyben sokat segíthet a fenntartható fejlődés alapelveit képviselő felnövekvő nemzedék. Fontos, hogy tudatosan és józan belátással használjuk a vizet. A műanyag palackokba zárt ásványvizek helyett például igyunk kiváló minőségű csapvizet! Nem csak az indokolatlanul sok, ráadásul lassan lebomló hulladék keletkezésétől óvjuk meg környezetünket, de védjük a pénztárcánkat is, hiszen amíg egy ásványvíz átlagosan 50-200 forint/liter áron férhető hozzá, a csapvíz literje nagyságrendileg 30 fillér körül mozog. Egy ásványvíz árán tehát nagyjából 150 liter csapi ivóvizet ihatunk. És ez az ökológiailag fontos első lépés csak egy csepp a tengerben…

„Az ész az embernek nem azért adatott, hogy a természet felett uralkodjék, hanem, hogy azt követni s annak engedelmeskedni tanuljon” – mondta Eötvös József író és miniszter. Az ÉRV Zrt. követi a természet szavát. Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Hajdú-Bihar megyében több mint 700 000 embernek úgy biztosít ma egészséges ivóvizet, hogy a holnapra is jusson. Természetesen. Tisztán. Tudatosan. Mint ahogy a Föld kering a Nap körül, s ahogy a víz dajkálja az életet.

Kapcsolódó dokumentumok