A Magyar Vöröskereszt és az ÉRV.  Zrt. együttműködése Heves megyében

„Víz a vezetékekbe, vér az erekbe az élethez.”

Folytatódik a Magyar Vöröskereszt és az ÉRV.  Zrt. humanitárius összefogása.

A legrászorultabbak megsegítésén 1881 óta tevékenykedő Magyar Vöröskereszt és a mintegy 1200 főt foglalkoztató, Észak-Magyarország egyik legmeghatározóbb közszolgáltató vállalata, az ÉRV. Zrt. számos közös, segítő programot szervezett a közelmúltban. Az aktivitások elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyében zajlottak. A térségben élő lakosok a helyi sajtón keresztül is tájékoztatást kaptak a nagyszabású dolgozói adománygyűjtésekről, valamint az alkalmanként ötven önkéntest is meghaladó véradásokról. A sajtónyilvános események célja - a szervezett segítségnyújtáson túl - az összefogás erejében rejlő hatékonyság bemutatása, a segíteni akarás és kollektív „jóérzés tudat” erősítése volt. Ezeken a területeken a nagyvállalat megállapodásban is rögzítette a folyamatos, tevőleges kapcsolattartást a Vöröskereszt megyei szervezeteivel.

Megállapodás Heves megyében

 Mivel a Társaság három megyében látja el egészséges ivóvízzel a lakosságot és végzi a szennyvízelvezetéssel kapcsolatos tevékenységet, az előzményekből és az ÉRV-s munkavállalók példaértékű hozzáállásból kiindulva célul tűzte ki, hogy a teljes szolgáltatási területén követi a társadalmi felelősségvállalás ezen formáját.

Mindezek eredményeként 2019. június 12-én Heves megyében is megszületett az együttműködési megállapodás az Északmagyarországi Regionális Vízművek és a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete között, amely a „ A mi ÉRV-ünk a családunk, munkahelyünk elnevezésű, CSP-CSBM-18-0059 kódszámú, Családbarát munkahely pályázat 2018” egyik kiemelt és hosszútávú aktivitása a Társaság életében.

A sajtónyilvános esemény, az aláírás helyszínén, a Parádi Polgármesteri Hivatalban dolgozói és települési véradással egybekötve valósult meg. A Családbarát munkahely címmel elismert ÉRV. Zrt. az egészségügyet és a gyógyítást segítő munkavállalóinak példáján keresztül is szeretné felhívni a közvetlen családtagok, tágabb értelemben pedig a társadalom figyelmét arra, hogy segíteni nemes ügy. Nem csak annak jóérzés, aki kapja, hanem annak is, aki adja, adhatja!

Az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. a későbbiekben is arra törekszik, hogy további humanitárius események szervezésével a jövőben is erősítse a Társaság CSR tevékenységét.

További információ: www.ervzrt.hu

Kapcsolódó dokumentumok